30-40 százalékkal lehet drágább a dinnye idén
A drágulás oka, hogy kisebb területen termelték idén a gyümölcsöt, és a megugró termelési, szállítási és munkaerőköltségeket is be kell építeni az árba.
A drágulás oka, hogy kisebb területen termelték idén a gyümölcsöt, és a megugró termelési, szállítási és munkaerőköltségeket is be kell építeni az árba.
A térség katonai kormányzója szerint több város is tüzérségi tűz, vagy légitámadás alatt áll, Szergej Lavrov szerint, ha a Nyugat felajánlaná az együttműködés valamilyen formáját, akkor majd az oroszok eldöntik, hogy kérnek-e egyáltalán belőle. Kövesse percről-percre tudósításunkat az orosz-ukrán háború 90. napjáról.
Néhány nappal korábban az oroszok még büszkén mutogatták videón a világ legnagyobb aknavető-rendszereként számon tartott fegyverüket, amit elképzelhető, hogy pont ezen felvétel segítségével geolokalizáltak az ukránok.
A kávézólánc 15 év jelenlét után mond búcsút az orosz piacnak.
Kiril Petkov a Die Welt német lapnak adott interjúban elmondta, hogyan tudta Bulgária jóformán egyik napról a másikra megoldani energiaellátását, miután az oroszok leállították a gázszállításokat.
Az államtitkár kiemelte, hogy a menedékjogi eljárás szerint a menekülteknek az általuk elért első biztonságos országban kell menedékjogot kérniük.
"Gyakran találkozom azzal, hogy ukránok nem értik, miért szavaztak ennyien a Putyin-barát Orbán Viktorra", meséli az író, antropológus, Ukrajna-szakértő. Szerinte az, hogy valaki orosz vagy orosz származású, nem jelenti azt, hogy támogatná a háborút. Vonnák Diána arról is mesél, hogyan befolyásolta szépirodalmi munkásságát az ukrajnai háború. Interjú.
Az eljáró törvényszék alapszabályát most dolgozzák ki.
Varsó úgy véli, ez logikus lépés volt azok után, hogy Oroszország áprilisban megszakította a lengyelországi gázszállításokat.
A 21 éves Vagyim Sisimarin őrmesterként került Ukrajnába, ahol lelőtt (legalább) egy civilt. Az ügyében egy ukrajnai bíróság hozott ítéletet.
Már két német politikus nyilatkozott úgy, hogy Magyarország nélkül is ki lehetne vetni a szankciót Oroszországra.
A Nemzeti Színház igazgatója szerint „nagyon hibás történet”, a „Nyugaton zajló téboly” része, hogy szankcionálják a Putyintól el nem határolódó orosz művészeket.
Az ukrán e-motorokat gyártó Delfast saját eszközeivel segíti az orosz megszállók elleni küzdelmet.